Web 2.0
2006 március 12. vasárnapTagek: Régi Blog, feed, social network, tagek, web 2.0
“Ez nem egy pontos definiáló írás, csak egy amolyan bemutató, hogy sejtsétek, mi is ez!”
Hol is kezdjem?…
Talán ott, hogy mi is lehetett előtte…?
A kezdetek-kezdetén a web arra született, hogy információkat osszanak meg vele. Tudósok, egyetemek publikálták rajta a maguk kutatási eredményeit. Ezek egyszerű szöveges oldalak voltak. Aztán bekerültek a vérkeringésbe az átlag emberek is. Fontos lett a dizájn, a használhatóság, a tartalom,…. Megjelentek a webshopok, és egyéb pénzkereseti lehetőségek. Majd a technika fejlődésével egyre jobban elérhetővé vált a közemberek számára is az itteni megjelenés. Gondoljunk csak a Microsoftos FrontPage-re, mely ezer-és-ezer embert vett rá az internetes publikálásra. Egy időben mennyi ilyen oldal keringett a neten…rengeteg. Megjelentek a fórumok, nameg a népszerű messengerek. Végül jöttek az online weblapkészítő helyek. Tehát mindenki számára elérhető lett az internet, és kialakultak az első online közösségek. Ez idáig a Web 2.0 előtti idő, melyet pontosan nem lehet behatárolni. Meg hát hogy pontosan mi is az a Web 2.0? arról ezekben a pillanatokban is folyik a vita….egyáltalán létezik-e ilyen?
A Web 2.0 kifejezést arra az ugrásszerű fejlődésre találták ki, mely napjaink internetét jellemzi. Ugyanis míg a kezdeti időkben a weboldalakat valaki megcsinálta, felrakta a netre, majd ha kedve tartotta esetleg megváltoztatta. Ilyenek a webshopok például. Felraknak rá egy teméket, és te megnézheted az infókat róla, esetleg megrendelheted e-mailen keresztül egy kitöltött űrlappal. A Web 2.0 lényege az állandó változás! Ezért sokszor a honlapok Béta verziójú állapotban vannak szinte örökké, mert mindig változik az oldal. Ez a változás nem csak a fejlesztés lehet, hanem a “társadalom” formáló szerepe, tehát a lapot bárki megváltoztathatja. Így az internetezők saját maguknak alakítják a weboldalakat. A nép akarata érvényesül! ilyen például a Wikipédia, mellyel az egyetemes tudást rendszerezik, gyűjtik össze. Vagy a del.icio.us, mellyel a web böngészését egyszerűsítik a linkek révén. De ilyen az itthon oly népszerű iwiw szocháló, vagy a képmegosztó Flickr. A webshopok új nemzedéke, vagy épp az eBay online “aukciósház”. De épp ilyen oldalak a blogok is! És fontos megemlítenünk még a személyre szabható híroldalakat, “RSS gyűjtőket”.
Tehát a Web 2.0 jellemzője az állandó változás, a felhasználók alakító szerepe, a tag-elés, és az oldala közötti komunikáció. A felhasználók állandóan alakíthatják a weboldalt, személyre szabhatják. De a változás nem csak ez lehet. Az RSS és az Atom révén létrejött a weboldalak közötti komunikáció. Tehát az egyik oldal motorja a saját tartalmából automatikusan RSS vagy Atom fájlokat készít, melyeket egy másik oldal szintén automatikusan fel tud használni saját maga megváltoztatására. Például a híroldalaknál: szinte minden keresőnek van egy ilyenje: Google, MSN. Vagy az “RSS gyűjtők”-nél, melyek ezeket az RSS-eket rendszerezik, és olvassák be, ahogy te beállítod őket. Ilyen pl. a Netvibes, vagy épp a Pageflakes. Persze ezekkel már egy csomó mindent el tudunk intézni egy helyről: e-mailek, kalendárium, blog, képek (Flickr),videók(Google Video) írások (Writely), időjárás,…stb. A felsorolásból is kitűnik, hogy a blog is használ RSS-t! Ha belegondolunk a blog egyesíti a felhasználók alakító szerepét (lásd:hozzászólások, a bloggoló maga is egy felhasználó), az oldalak közötti komunkációt (lásd: RSS, trackbacks: másik blog véleményezése), a tag-elést, és ráadásul állandóan változik. Mi a tagg-elés? A tag szó címkét jelent, tehát címkézés. A lényege, hogy nem egy hierarchia szerint épül fel a weboldal, hanem minden (pl. blogoknál a napi írások) pár címkét kap, melyre később rákeresve több hasonló dolog jelenik meg. Például itt ez a cikk az “Informatika” tag-re “rákeresve” ki fog jönni sok más ugyanilyen témájú írással együtt. Tehát nem csak egy előre meghatározott hierarchia szerint lehet elérni az írásokat, hanem “át lehet rendezni” a kulcsszók, tag-ek alapján. Így megszünik a hierarchia, és csak egy szint lesz. Több tag megadása esetén a létrehozható csoportosítások száma szinte végtelen.
Hogy ezeket a funkciókat meg tudják csinálni két fontos dolognak kelett kialakulnia. Az egyik az AJAX, amásik pedig az XML. Az AJAX egy rövidítés: Asynchronous JavaScript And XML. Egyszóval JavaScript programozási nyelv, és az XML szabvány ötvözése. A JavaScript már régóta létezik, csak a Web 2.0 előtt nem-nagyon használták. Az XML újabb, a programozási nyelvek szintaktikáját önti egy egységes formába. Ez teszi lehetővé, hogy kommunkikálhatnak egymással a weboldalak, mert különben nem tudnák egymás forrásaiból kiszedni teljesen jól a dolgokat. Az RSS erre az XML-re épül. A JavaScript meg az oldal forrását tudja megváltoztatni felhasználás közben: így jönnek létre a különböző animációk, és egyéb dolgok speciálisabb programozás, vagy grafika nélkül (Flash-ActionScript, gif).
Egyszóval rájött a netes társadalom, hogy az AJAX-al elkészíthető egy olyan oldal, ami lehetővé teszi a fent említett alkalmazások létrehozását. Az oldalak csak belül frissülnek, tehát nem töltődik be az egész oldal újból egy friss adathoz (hála a JavaScript-nek). Ez lehetővé teszi az állandó frissülés nyomon követését, ami az egyik alap feltétel. Létrejön a “realtime” (értsd: láthatóvá válik) weboldalak közötti komunikáció, a kisebb animációk szinesítik a weboldalt,…stb.
Jah, és itt említsük meg, hogy a legtöbb alkalmazás adatbázist (egyfajta táblázatot az adatokból) használ.
Persze eközben egy új dizájn is felütötte a fejét, ami ugyan nem kapcsolódik olyan szorosan a Web 2.0-hoz, de elmondhatjuk, hogy az ilyen oldalak többsége Web 2.0-s. Ez a dizájn a modern, átlátszó, gyakran halvány szürke. Erősen 3D-s hatása van, és ezek a 3D-s dolgok nagy mértékben átlátszóak, neon színüek, és megcsillan rajtuk a fény. Árnyékuk van sokszor.
Végül befejezésképpen egy lista a Web 2.0-nak tartott alkalmazásokból.
És még sorolhatnám: blogok, testreszabható oldalak, keresők szolgáltatásai, levelező rendszerek szolgáltatásai, gyűjtőoldalak, online szerkesztők (blog, honlap, fokumentumok,…stb.) és még sok más igen ötletes, és hasznos oldal. Mindegyik egyedi, ha mástól nem, hát a te átalakításodtól.
Hogy mire is jó még?…arra a BackBase demói jó választ adnak. Itt találod meg őket:
Mára a net szinte minden zugát átalakította a Web 2.0.











2007 augusztus 27. (hétfő) 00:02
[…] hogy tovább terjed a Web 2.0! Talán jövőre itthon is jobban elterjed majd az RSS, és az azon alapuló szolgáltatások! Az […]