Creative Commons a blogokon

2007 július 31. kedd
Tagek: blog, civil média, jog

creative commons és blogA Creative Commons-ról (továbbiakban CC), és a blogokról faggattam Bodó Balázst (továbbiakban BB), a honosító csapat egyik tagját.

P: A kezdeti időkben sok támadás érte a Creative Commons magyarosítást az Artisjus felől (részletek itt, itt, és itt), de végül közeledett a két álláspont. Most hogy állnak hozzátok?

BB: Én személy szerint régen beszéltem velük, de általánosságban azt tudom mondani, hogy a kezdeti kölcsönös kardcsörtetést felváltotta a másik álláspontjával való megbarátkozás. A CC licencek nemrégiben megjelent 3.0-ás verziója kifejezetten számít a közös jogkezelőkre: az alkotóknak lehetőségük van arra, hogy a licenc feltételei között megadják azt a szervezetet, akik a kereskedelmi célú felhasználást jogosítani tudják. Ezek pedig nem ritkán a közös jogkezelők. Az is kiderült, hogy a CC licencek használata komoly igényként jelenik meg az alkotók között. A közös jogkezelők valójában az alkotók szervezetei, így előbb-utóbb kénytelenek reagálni erre az igényre, különben alulmaradnak a szerzőkért folytatott európai versenyben. Ezt egyre több közös jogkezelő ismeri fel, és lassan, de biztosan elindultak a CC licencek elismerésének irányába.

P: Jogi szempontból Magyarországon még mindig holtágnak tekinthető a magyar Creative Commons licenc?

BB: Mit értesz ez alatt?
A CC licenc Magyarországon és Európában érvényes, a bírósági döntések (egy spanyol és egy holland ügyben szólalt meg bíró) alapján sikerrel betartatható.

P: Pár évvel ezelőtt a magyar törvények a papírra vetett, vagy az elektronikus aláírással ellátott szerződéseket fogadták csak el. Ezek szerint ma már a Creative Commons által használt egyszerű gombnyomásos módszer is elfogadottá vált.
Az előbb említetted a 3.0-s verziót. Milyen változtatásokat tartalmaz az új licence?

BB: Nézd, igazából tökmindegy, hogy szerződésként fogadja-e el a bíróság a CC licencet vagy másképpen. Miért? Tegyük fel, hogy én közzéteszek egy szöveget CC Ne Add el! licenc alatt, és azt látom, hogy leközölte a cosmopolitan. Beperelhetem a cosmot azért, mert nem tartotta be a licenct, mint szerződés feltételeit, és akkor minden rendben van. De ha a bíróság szerint a CC licenc nem érvényes szerződés, akkor sincs baj: azért perelek, mert a cosmo nem kért tőlem engedélyt, pedig ez a hatályos szerzői jogi szabályozás szerint kötelező lett volna.

Az új licenc a 2.5-ös verzióhoz képest néhány finomítást tartalmaz:

  • Mivel a különböző jogrendszerek különféleképpen rendelkeznek a szerző személyhez fűződő jogairól (van, nincs, le lehet-e mondani róla, lejár-e a védelme, a nem kire száll, stb.), ezt a 3.0 tisztába teszi, azaz kezeli a különböző szabályozási környezetből fakadó eltérő lehetőségeket.
  • Ugyanez történt a közös jogkezelők CC státuszával is: van ahol ki lehet lépni, van ahol csak teljes repertoárral, van ahol exkluzív a szerződés, van ahol nem, ezt is kezeli a 3.0-ás verzió.
  • El lett választva egymástól az USA CC licenc és egy generikus verzió.
  • Tisztába tettük a CC-BY-SA (CC Nevezd-meg! Így add tovább!) licencet, hogy ez egyértelműen kompatibilis legyen az összes többi hasonló feltételt szabó licenccel, mint a Free Art License vagy a Free Software Foundation Free Documentation License (FDL) .
  • Külön kitétel tiltja meg, hogy a CC licencben a felhasználónak biztosított jogokat DRM-mel ne lehessen korlátozni.
  • És még néhány megfogalmazás-beli apróság, ami segít a licenc egyértelműsítésében.

P: A GNU GPL licenc is nemrégiben újult meg (szintén 3. verzió). Bár a két licenc más-más területen vált be, mégis vannak próbálkozások a kettő ötvözésére. Az új verziók egyidejű megjelenése egy összehangolt munka eredménye, vagy csak véletlen egybeesés?

BB: Inkább véletlen egybeesés, mint összehangolt munka eredménye, azt azonban látni kell, hogy mindkét licenc ugyanazokra a környezeti változásokra reagál, illetve komoly hatással voltak az új verziókról szóló viták egymásra. Az is nyilvánvaló, hogy elég sok személyi átfedés van a két licenc mögött álló agytrösztök között.

P: Térjünk át a blogokra. A blogoknál nagy problémát okozhat a Creative Commons logó elhelyezése. Egy bejegyzésben lehetnek képek, videók, különböző hanganyagok, és sima szöveg is egyszerre, más-más licenccel ellátva. Mit ajánlasz, hol érdemes elhelyezni a Creative Commons logót?

BB: Én mindent ugyanazzal a licenccel teszek közzé, így én az oldal aljára biggyesztettem a licencet. Ha ennél valaki cizelláltabbat szeretne, akkor javasolt egy olyan külön oldal elkészítése, ahol a szerző elmondja, hogy “hacsak máshol külön nem jelezzük, minden szöveg ilyen CC licenccel, minden kép olyan CC licenccel, minden hangzó anyag amolyan licenccel elérhető.” Így nem jelet az problémát, ha van egy kép, amire a minden jog fenntartva vonatkozik, mert ezt az adott kép metaadataiban (is) külön jelezni lehet.

P: A Creative Commons licenc egy egész weboldalra/blogra is érvényes lehet? Ilyenkor például az oldalt alkotó képekre is érvényes a licenc?

BB: A licencben szereplő Mű sokmindent jelenthet: jelenthet egyetlen cikket vagy képet, de jelentheti az adott esetben sokféle szerző által készített blogot. Lásd a definíciók között az elsőt:

1. Definíciók

    a. „Kollektív Mű” az a Mű – pl. időszaki kiadvány, antológia vagy enciklopédia – amelyben a Mű teljes egészében, változatlan formában jelenik meg, és több más kiegészítéssel –, amelyek önmagukban is önálló és független műnek tekintendőek – kollektív egészet alkot. Jelen Licenc alkalmazásában a Kollektív Mű fogalmának megfelelő Mű nem tekinthető az alábbiakban meghatározott Származékos Műnek.

De visszatérve az egyszerűséghez: A szerzőnek illik megmondania, hogy a licenc mire vonatkozik: a blogra, a blogbejegyzésre, a blog design-jára, csak a képekre, stb.

P: És mi van a kommentekkel? Ha az egész oldalt Creative Commons licenccel látom el, akkor azok is beletartoznak? Kötelezhetem mondjuk a kommentelőt, hogy (ha hozzá akar szólni) ő is tegye Creative Commons licenc alá a kommentjét?

BB: A kommentek egy más dolog, hiszen azok szerzője minden egyes esetben a kommentelő. Amit tehetsz, mint blogtulajdonos az a következő:

  • Minden egyes komment-boxban megadod a lehetőséget a kommentelőnek hogy maga kiválassza, milyen feltételekkel kommentel.
  • Vagy valahol, az oldal felhasználási feltételei között (vagy a korábban már említett copyright oldalon) jelzed, hogy a komment elküldésével a kommentelő tudomásul veszi, hogy a komment ilyen és ilyen CC licenccel fog az oldalon megjelenni.

Ezt a kettőt persze lehet kombinálni, mondjuk úgy, hogy a második lehetőség a default, de van a kommentbox mellett egy kipipálható checkbox, amivel a hozzászóló fenntartja magának az összes jogot, ha úgy akarja.

P: Sokan különböző blogszolgáltatóknál blogolnak, ahol a regisztrációnál el kell fogadniuk a blogszolgáltató felhasználási feltételeit. Ez mennyiben változtatja meg a Creative Commons licenc felhasználási lehetőségeit?

BB: Tudsz példát mondani olyan blogszolgáltatóra, amelyik lemondatja a bloggert a szerzői jogairól?

P: Nem, de páran fenntartják a jogot az ott közölt tartalmak utánközlésére. Másrészt a felhasználási feltételek megváltoztathatóak, de a Creative Commons elvileg a szerző halála +70 évig tart.

BB: Itt megint csak mondhatnál példákat, mert általánosságban csak annyit tudok mondani, hogy ha a blogszolgálatód olyan feltételeket szab, amikkel nem értesz egyet, keress magadnak másikat… :-)

P: Sok blogon már megtalálható a Creative Commons logó, de csak igen kevesen veszik a fáradtságot, hogy ezt veletek (és a Creative Commons licences tartalmakat keresőkkel) is tudassák. A magyar Creative Commons oldalon ugyan megtalálható egy wiki site, meg egy lap.hu oldal, ahol bárki (regisztráció ellenében) belinkelheti a saját Creative Commons tartalmait, de ezt idáig csak nagyon kevesen tették meg. Terveztek valamilyen komolyabb akciót, hogy összegyűjtsétek ezeket a tartalmakat?

BB: Mind a google-nek (http://www.google.com/advanced_search?hl=en), mind a yahoo-nak (http://search.yahoo.com/web/advanced), mind a CC oldalon (http://search.creativecommons.org/) lehet CC-s tartalmakra keresni. Persze jó lenne, ha a CC-t használó magyarok külön is regisztrálnának a wikin, de kényszeríteni nem tudunk senkit… :-)

P: Köszi az interjút.

Megjegyzés: Sajnos hiába próbáltam a blogomat felrakni a wiki site-ra, valamiért a regisztráció után sem sikerült szerkeszteni azt az oldalt. Ellenben találtam egy másik részt, ahol konkrétan a tartalmakat lehet feltölteni (de hát nem tölthetem fel egyenként az összes bejegyzésem!).

Creative Commons és blog

A Pairg Blogot a Creative Commons Jelöld meg!-Ne add el!-Ne változtasd! 2.5 Magyarország Licenc alatt tettem közzé. További infók az Adatvédelem oldalon.

Aki szintén a Creative Commons licencek valamelyike alá akarja helyezni a blogját, annak erre tessék! A licencről bővebb infó itt, itt, és itt található. Aki pedig teljes mértékben testre szeretné szabni a licenct, az erre jöjjön.

Creative Commons tartalmak után a ccMixter-en, az iCommons-on, és a CC keresőkben lehet kutatni.

Kérdéseidet a magyar levelezőlistán tudod feltenni.



Olvasd a bejegyzés kommentjeit RSS 2.0 feedel!    Indirekt hivatkozás (trackback)

Add 'Creative Commons a blogokon' to Del.icio.us Add 'Creative Commons a blogokon' to digg Add 'Creative Commons a blogokon' to Technorati Add 'Creative Commons a blogokon' to Linkter Add 'Creative Commons a blogokon' to Yahoo My Web Add 'Creative Commons a blogokon' to CoComment Add 'Creative Commons a blogokon' to Book.mark.hu Add 'Creative Commons a blogokon' to Internetmedia Add 'Creative Commons a blogokon' to Netvibes Add 'Creative Commons a blogokon' to Blogter AC Add 'Creative Commons a blogokon' to TwitThis! 


8 komment:
  1. web blog Caracalla

    “Külön kitétel tiltja meg, hogy a CC licencben a felhasználónak biztosított jogokat DRM-mel ne lehessen korlátozni.”

    Én érteni vélem, hogy a DRM-es korlátozás a tiltott, de a fenti mondat szerint tiltott a DRM-korlátozás tilalma.

  2. web blog Nagy Gusztáv

    Sajnos hiába próbáltam a blogomat felrakni a wiki site-ra, valamiért a regisztráció után sem sikerült szerkeszteni azt az oldalt.

    Sajnos nekem sem sikerült. Lehetne inkább lint tartalom beküldés, mint a drupal.hu-n.

  3. web blog Nagy Gusztáv

    “A blogoknál nagy problémát okozhat a Creative Commons logó elhelyezése.”
    A méltán népszerű Drupal alatt kipróbáltam a creativecommons_lite modult, amivel bejegyzésenként be lehet álltani a tartalom licensz típusát.
    A honalpomon a két jegyzet oldalnál jól látszik a működése (jobb oldali blokk).
    Most dolgozok a honosításon.

  4. web blog Szedlák Àdám

    ajnos hiába próbáltam a blogomat felrakni a wiki site-ra, valamiért a regisztráció után sem sikerült szerkeszteni azt az oldalt.

    A mostani CC oldallal egyidős a probléma. Lehet regisztrálni, de nem kapsz jogosultságot az oldal szerkesztésére. Vagy két bugreportot már küldtem, de ez kevés volt a hiba javításához.

  5. web blog bodo

    Ooopsz.
    A wiki oldalt javítottam (rosszul állítottam be eredetileg a jogosultságokat), megteszitek, hogy kipróbáljátok, megy-e?

  6. web blog Pairg

    Nekem még most se működik.

  7. web blog bodo

    namégegyszer.

  8. web blog A Creative Commons betarthatósága at Bergengócia.net

    […] A Creative Commons betarthatósága Published by Gazs on 2007. November 5. in szájbakalcsör. Tags: bodó, cc, infóhippi, törvény teljes szigora. BB: Nézd, igazából tökmindegy, hogy szerződésként fogadja-e el a bíróság a CC licencet vagy másképpen. Miért? Tegyük fel, hogy én közzéteszek egy szöveget CC Ne Add el! licenc alatt, és azt látom, hogy leközölte a cosmopolitan. Beperelhetem a cosmot azért, mert nem tartotta be a licenct, mint szerződés feltételeit, és akkor minden rendben van. De ha a bíróság szerint a CC licenc nem érvényes szerződés, akkor sincs baj: azért perelek, mert a cosmo nem kért tőlem engedélyt, pedig ez a hatályos szerzői jogi szabályozás szerint kötelező lett volna. (Bodó Balázs interjúja Pairg-vel) […]

Írj egy kommentet!

XHTML: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <code> <em> <i> <strike> <strong>

Moderálási elvek »