Megújult az Index.hu
2007 július 23. hétfőTagek: Elemzõ, megújul, média
Ahogy a Webisztán előre jelezte, mint Index közeli blog, ma megújult az Index.hu hírportál. Már nagyon ráfért szegénykére, mert az utóbbi időkben nagyon sok toldozást-foltozást kellett elvégezni rajta, hogy beférjenek az új tartalmak. Mert ugye a blog.hu, az indavideo.hu (régebben videobomb), az ongo.hu (és a C-travel), illetve az Indafon.hu mind-mind ide tartozik. Természetesen ennyi alkalmazáshoz már egy egységes beléptető-rendszer is dukál, mely ebben az esetben az Inda nevet kapta. Persze útközben az Index-blogok száma is jócskán megemelkedett, a Videó, meg a Fotó részlegről nem is beszélve.
Szóval végre egységesebb, és átláthatóbb lett a felület. Mondhatnám azt is, hogy az Index rálépett az új CNN, és BBC által fémjelzett útra, de nem mondom. Pedig az Origó gyenge újításához képest ez egy hatalmas lépés. Az indexben azt szeretem, hogy tényleg figyel az igényekre, és sokkal dinamikusabban követi azokat, mint a többi internetes hírportál. Ráadásként egy kis retró feelinggel is megajándékoztak, csak a vicc kedvéért, hogy a megújítós videókat ne is említsük :-P. Az Index a biztos győzelem mámorító tudatában nevezhetne a legvicesebb hírportál címre. De hisz pont ezért szertjük….
Amit vártam a megújulástól:
- Barátságosabb, és egységesebb banner-elhelyezés. Jó, hogy ebből élnek meg, de azért lehet azt jobban is csinálni.
- Kevesebb színes (nem kék) link, egységesebb dizájn.
- Jobb terület-kihasználás.
- Jobb navigáció: minden mindenhonnan elérhető legyen (az eldugott dolgok is szerepeljenek a navigációs részekbe).
- A tartalmak nagyobb fokú különválasztása: egy blog egyértelműen blog legyen.
- A nem használt dolgok törlése (pl. Technaptár).
- Szebb, és használhatóbb felület a képek nézegetéséhez. Legyenek nagyobb képek is!
- A cikkeknél a betűméret változtatás, és az író teljes nevének kiírása (nem csak nicknév!).
Ez idáig főleg dizájn, és usability volt. Most jöjjön a web2-es része a dolognak:
- Minden oldalon legyen kint a megfelelő feed icon.
- A cikkek alatt jelenjenek meg a (fórum) hozzászólások.
- Videók, képek, blogok egységes, áttekinthető rendszerbe rakása.
- Külső tartalmak befogadása, ajánlása.
- Közvetlen Inda bejelentkezés a főoldalról.
Nagyjából ennyi. Ha végignézitek a listát, akkor rájöttök, hogy elég sok minden megvalósult belőle. Akkor most nézzük meg picit alaposabban:
-
A kezdőlap tényleg átláthatóbb, kevésbé kaotikus lett. A régi háromsoros felső menü (,amit szerintem kettőre terveztek :-)) végre két sorra redukálódott. Egy nagy ötletet is sikerült belecsempészni a fenti navigációba. A fejlécben található kereső hasznos, és jól elhelyezett funkció. Egy rovat fölé helyezve a kurzort megjelennek a rovat legfrissebb hírei. Rögtön egy hiba is van a főoldalon: a reklám miatt nem látszik pár melléklet lenyíló része.
Más hírportálokhoz hasonló elrendezést találunk a főoldalon. Már nem csak a főcikkhez tartozik kép. Lejjebb több vezető hírhez is adagolhatnak képeket. Ebben a struktúrában a szöveges hirdetések se zavaróak.
Az oldal tetején jobbra felkerült az Inda univerzum doboza. Ez a megoldás elég vacak. Miért nem lehet innen rögtön bejelentkezni?
Az a legfrisebb/legnépszerűbb doboz szerintem felesleges. Van benne egy pici hiba is. Ha rámegyek az éppen szürke fülre, akkor az is fehér lesz, ami így elég ronda összhatást ad. A másik doboztípus , amit nem, vagy más formában kellet volna kirakni, az a görgetős HCDB, és népítélet.
Hatalmas dolog, hogy végre külsős tartalmakat is megjelenítenek az oldalon. Erre már régóta vártam. A blogszolgáltatások által itthon is bevezetett ajánlós rendszer elég jól teljesített, és ez a lépés is azoknak köszönhető. Jelenleg a blog.hu-s címlapra is kikerült cikkek vannak berakva. Azt hiszem lesz még itt kesergés, hogy ki kerül be, meg ki nem!
A beépülő blogoknál az oldalsó sor tartalma jól el lett találva, de pl. a hosszabb cikkeknél az a tovább gomb nem túl jó megoldás. A címlapon a blogok külön meg vannak jelölve, ami jól néz ki, és praktikus. Amennyire kiemelt helyen voltak a blogok, és a különböző partnerek, mutációk,…stb. linkjei, annyira kvázi el vannak most ásva. Ellenben a blog.hu-s rész elég kiemelkedő helyet kapott, de ez azért csak a blogos linkek elsüllyesztését ellensúlyozza, a többiét nem.
Sajnos a multimédiás tartalmak elég kevés felületet kaptak. A képek/videók doboz a főoldalon nagyon pici, és még csak nem is a weboldal tetején helyezték el. A képrészleg nem sokat változott. Alul a thumbnail-eknél egy csomó üres, és felesleges rész van a bélyegképek után, és néhol még mindig a régi dizájn fogad. A régebbi képsorozatoknál rosszul van méretezv az ablak, és elcsúsznak az elemek.
Az archívum címszó alatt tulajdonképpen a régi “24óra” található, bár én a rákkattintás előtt nem erre asszociáltam. Ez a mindenre (mostmár blogokra is) kiterjedő keresgélős rész már régen is jó megoldás volt. Plusz pont jár a megjelenő kis naptárért. Az viszont bosszantott, hogy például a hét képei rész csak innen érhető el (navigáció ugye…).
A rovat oldalakkal az a probléma, hogy a cikkek nem középre, hanem bal-szélre kerültek, így elég zavaró azokat böngészni. Azt meg már meg sem említem, hogy a cikkek mellől félúton elfogynak a másik két hasáb tartalmai.
A cikk oldalakon szörnyű, hogy külön link kellett a hirdetés átugrásához. És ez nem csak egy extra funkció a lusta embereknek. Tényleg nagyon sokat kell görgetni a folytatáshoz. A cikken belüli dolgok rendben vannak. A magyarázós kis ablakocskák betűmérete megnőtt, és így olvashatóbbá vált.
A dizájn néha felesleges elemeket is tartalmaz. Azok a nagy, otromba ide-oda nyilak nem kellettek volna: sokáig töltődnek, és egy kisebb se rontotta volna az összképet. A kisebb ikonok rendben vannak. Az oldalsó dobozok fejlécei jól néznek ki, és sok helyen egy kis kép is belekerült, így egységes marad a dizájn, miközben egyedi lesz a fejléc. Az oldal 1024px széles lett az új igényeknek megfelelően (,de ha összenyomod legalább lemarad a sok reklám :-)).
Szerencsére nem csak a dizájn változik, hanem nemsokára a struktúra is. Szerintem most kinézetre kevésbé zegzugos az oldal, ami növelheti a felhasználók itt töltött idejét is.
Érdekes, hogy az Index egyszerű hírportálból (,és a hozzá tartozó pár szolgáltatásból) hirtelen egy majdnem mindent lefedő alkalmazáscsomagot rak a képünkbe. Az utóbbi egy-két évben bizony jócskán kivették a részüket a hazai webkettőből. Állítólag már készül az indafoto.hu képmegosztó, és az indastart.hu személyreszabható kezdőlap is. Sok embernek bizony csak most fog leesni, hogy mi minden áll az Index mögött. De ami talán még fontosabb: sok-sok embert fog a megújult oldal a web 2.0 szellemében készült alkalmazásokhoz terelni.
Egy kis időutazás:
1999 Okt - 2000 Aug - 2000 Nov - 2001 Jún - 2005 Jún 20. - 2007 Júli 23.-ig
További infók az új dizájnról:
Webisztán - Új Index, ante porta(l)s
Webizen - Megújult Index
[Kuszi] - Új Index (van)
Reggeli Karma - Az új Indexről bloggerszemmel (frissítve)
Szűcs Attila blogja - Index.hu új köntösben
Adam Nemeth’s Blog - Új index
Selion meséi - Megújult az Index
tetrablog - Index. design.















2007 július 23. (hétfő) 12:20
A technically, külsõ megjelenést illetõ változtatások lóizét sem érnek:…
A komment módosítva lett a moderálási elvekben is feltűntetett, és tiltott politizálás, és személyeskedés miatt! Ez a blog kifejezetten szakmai témablog, így itt nem tűröm meg az efféle hozzászólásokat. Pairg (a szerk.)2007 július 23. (hétfő) 13:32
Az új index lagnagyobb hibája: http://ekommersz.blogter.hu/?post_id=175186
2007 július 25. (szerda) 15:09
Általában minden ilyen mértékű változás “fáj” a felhasználóknak, mert elsőre nem találják a megszokott linkjeiket.
Idővel majd rájönnek, hogy mégis jobb, amikor tudják, hogy mit és hol keressenek.
Gyertek regisztráljatok Rss gyűjteményünkbe, ha még nem tettétek: www.rsslap.hu
Üdv.