Hallgass.hu

2007 augusztus 03. péntek
Tagek: Elemzõ, zenemegosztó

Véletlenül találtam rá a Hallgass.hu közösségi szájtra. Hamar megtetszett a mögötte álló gondolat, és a rengeteg funkció, amit sikerült belezsúfolni ebbe az alkalmazásba.

hallgass.hu közösségi portál

Az oldal célja megfelelő helyet, és látogatottságot biztosítani a kisebb zenekaroknak. A mi kis hazánkban sok apró együttes próbál talpon maradni, és minél több embert megnyerni. Ehhez nyújt nagy segítséget egy ilyen oldal.

hallgass.hu webkettes zenei portálA Youtube, és a MySpace már pompásan bebizonyította, hogy a közösségi portálokon sokkal jobban lehet kampányolni (akár zenekarnak, akár cégnek, akár egy politikusnak), mint egy különálló weboldalon. Egy weboldal csak egy csepp az internet hatalmas tengerében, míg egy közösségi oldal legelhagyatottabb zugában is viszonylag sok látogató talál meg.

A Hallgass.hu készítői egy fiatalokból álló csoport, akik a graffiti.hu online ifjúsági magazint is készítették. Ezúton is gratula nekik, hisz a dizájn itt is jóra sikeredett, bár usability szempontból nem áll a helyzet magaslatán. Ez talán a furcsa felépítésnek is köszönhető. Mindenesetre a nagy fejléc, és a rengeteg funkció ellenére a tartalom nagy része görgetés nélkül is elérhető, ami igazán kellemes dolog. Sajnos ennek az az ára, hogy bizony szokni kell a navigációt. Ez az első lépéseknél bizony jócskán megzavarhatja az embert, és könnyen eltévedhet az oldalak tengerében (már megint ez a tenger….).

És akkor most nézzük a funkciókat:
hallgass.hu webkettes zenei portálAz első, és legfontosabb funkció a zenekar regisztrálása. A zenekarok tölthetnek fel (albumokba rendezett) képeket, videókat, (albumokba rendezett) zenéket, és hozzá dalszövegeket is. Ezen kívül vezethetnek blogot, és meghirdethetik a koncertjeiket. Az együttesek tagjai csatlakozhatnak a zenekarukhoz, és így mind a profiljukban, mind a zenekar oldalán jelölve lesz a tagságuk. A többi felhasználó értékelheti, hozzászólhat, és “ismerősnek jelölheti” a zenekart. Az együttesek kezdőbetű, város, és műfaj alapján is csoportosítva vannak.

Ha nincs saját zenekarod, akkor sem maradsz le sok mindenről. Bárki tölthet fel képeket, és szórakozóhelyeket. A szórakozóhelyeket egy Google Maps mashup-on is bejelölheted, hogy a többiek is odataláljanak. Persze a szórakozóhelyek adatait mindenki szerkesztheti. Ezen kívül írhatsz blogot, és persze a fórum is van. A hozzászólásaidat, és az arra ékező válaszokat egy külön oldalon követheted nyomon. Plusz funkcióként még egy kis gyorslinkelde is be van építve, ahonnan a legfontosabb oldalaidat egy kattintással elérheted. A programokhoz pedig bárki csatlakozhat (Én is megyek!).

Az együtteseknél említettem, hogy zenéket is lehet feltölteni. Ezeket a jobb oldali sávban bárki meghallgathatja. Ráadásul szinte mindenhol ott figyel a kis feed icon, és mindenhez hozzá lehet szólni.

Ez így felsorolva is elég sok dolog. Gondolkoztam rajta, hogy még mit lehetne még belepakolni egy ilyen alkalmazásba, de őszintén szólva nem sok minden jutott az eszembe. Lehetőségekből itt igazán nincs hiány.

hallgass.hu web 2.0 közösségi portál

Nagyjából ennyi. Az oldal eléggé webkettes felhasználó központú. Jelenleg csak béta fázisban van. A felső menü elérhetetlen funkcióiból kiderül, hogy lesz még itt valamilyen cikk, és mp3 részleg is (gondolom a zenék böngészésére). Egy bugot sikerült is elcsípnem. Az együttesek menüpontból lenyíló ABC-n nem mindig sikerült végighaladnom, folyton eltűnt.



Olvasd a bejegyzés kommentjeit RSS 2.0 feedel!    Indirekt hivatkozás (trackback)

Add 'Hallgass.hu' to Del.icio.us Add 'Hallgass.hu' to digg Add 'Hallgass.hu' to Technorati Add 'Hallgass.hu' to Linkter Add 'Hallgass.hu' to Yahoo My Web Add 'Hallgass.hu' to CoComment Add 'Hallgass.hu' to Book.mark.hu Add 'Hallgass.hu' to Internetmedia Add 'Hallgass.hu' to Netvibes Add 'Hallgass.hu' to Blogter AC Add 'Hallgass.hu' to TwitThis! 


10 komment:
  1. web blog G Zoli

    Tényleg jó az ötlet, eddig elkerülte a figyelmemet teljesen ez az oldal.

  2. web blog Gábor

    jamendo?

  3. web blog robber

    két füllel hallgass! itt és most igenis fontos a helyes írás, mivel még a link se működik. és egy usability tanács az alkotóknak: reggeljék be a halgass.hu címet is :-)

  4. web blog Pairg

    Uh, tényleg (úgy látszik túl korán írtam :-)). Köszi, javítva.

    Gábor: A Jamendo nem magyar, és itt ezen van a hangsúly. Amúgy csomó hasonló külföldi alkalmazás van.

  5. web blog Pairg

    Az elsõ konkurencia már itt is van: HotBand (Sanoma - HotDog).

  6. web blog Marcell

    Sziasztok,

    köszönjük a kritikát az oldalunkról. Említettétek, hogy “usability szempontból nem áll a helyzet magaslatán”. Ezt kifejtenétek pontosabban? Nemsokára tervezzük, hogy új kiforottabb arculatot adunk az oldal és minden véleményre kiváncsiak lennénk!

  7. web blog Marcell

    A konkurenciáról csak annyit, hogy az index úgy ír róluk, mintha valami hatalmas nagy áttörést hoztak volna, meg ők az egyetlen ilyen itthon, meg hűha így, húha úgy… A nagy francokat. Mi egy hónappal korábban indultunk, és a hband a szolgáltatásaink felét sem tudja - és ugye ki tudja mit találtak ki maguktól…

    A különbség csak annyiból áll, hogy mögöttünk nincs meg az a 1x millió, amivel dupla oldalas hirdetést fizethetnénk az Exit-ben, meg amivel megkenhetjük az indexet, hogy írjon egy PR cikket rólunk…

    Bocsi a kirohanásért, de kissé nevetséges, hogy egy sokkal gyengébb oldallal mennyivel töbet foglalkozik a sajtó. Majd aztán kitalálják, hogy mi koppintottuk őket???

  8. web blog Pairg

    Én speciel a navigációra, és a négy oszlopos elrendezésre gondoltam, ami az első lépéseknél kicsit összekavart. Van ahol nem használjátok ki a négy sávot, ami elég zavaró.

    Aztán ha rákattintasz egy dalszövegre, akkor nem történik semmi (nem ugrik fel a szöveghez), és így olyan mintha nem is lenne dalszöveg.

    Az együtteseknél szerintem nincs eléggé kiemelve a műfaj. Illetve több műfaj lehetne, hogy könnyebb legyen hasonló zenekart találni. A műfajoknak is lehetne külön oldalt készíteni (mondjuk az értékelések alapján sorba rendezve).

    Amúgy teljesen igazad van a HotDoggal kapcsolatban. Sajnos nekik meg van az az előnyük, hogy van pár millió (többségében fiatal) felhasználójuk, így abszolút fölényben vannak.

  9. web blog Marcell

    Az, hogy nincs kihasználva a 4 sáv az tényleg nagyon gáz… :D tulajdonképpen ezért akarjuk/akarom újratervezni az egészet. A zenekaroknál sztem jó a felosztás, de mondjuk a fórumnál ez így szörnyű - ott valószínűleg nem is kéne “kiemelt” sáv…

    A többi dologgal is kb egyetértek, reméljük az új layout majd megfelel az igényeknek! :D De mindez leghamarabb csak szeptember környékén, először szeretnénk felmérni, hogy van-e igény az oldalunkra.

  10. web blog elmondo

    üdv !
    hasonló új oldal: onlinebuliszerviz.hu

Írj egy kommentet!

XHTML: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <code> <em> <i> <strike> <strong>

Moderálási elvek »