Gravatar felvásárlás, és MKAvatar

2007 október 21. vasárnap
Tagek: avatar, üzlet

Úgy egy hónappal ezelőtt leváltottam az eddigi MKAvataros képeket a kommenteknél. Hogy miért? Mert a szolgáltatás először iszonyat lassú volt, majd átköltözött egy másik domainre, és végül teljesen elérhetetlen lett. Ekkor betelt a pohár, és áttértem a Gravatar-ra. Hogy most mi a helyzet azt nem tudom. Az MKAvatar azért lenne előnyös, mert nemcsak az ottani avatarokat, hanem a Garavataros avatarokat is megjeleníti. De ha megnézed az oldalát akkor ezt az adatot találod: 692 darab avatar az adatbázisban. Ez szerintem elég kevés, és nem látom, hogy nagyon elterjedt lenne.

Automattic GravatarSajnos a Gravatarra is jellemző a lassúság. Egy ideig nem is lehetett rá regisztrálni, mert annyira túlterhelődtek a szerverek. Aztán egy-két hónap várakozás után kijött a második verzió, és a szolgáltatás folytatta a terjeszkedést.

Végül ezen a héten az Automattic megvette a Gravatart.
Az Automattic-ról annyit kell tudni, hogy Matthew Mullenweg alapított, és ez a cég üzemelteti a wordpress.com-ot, illetve az Akismet-et. Ebből rögtön kiderül, hogy ez a cég az üzleti felhasználókból él meg, és magáévá tette az open source elveit. Ennek alapján a Gravatart is átalakították: Ezentúl nem kell fizetni, ha valaki egynél több avatart, vagy e-mail címet szeretne feltölteni. A szolgáltatás, és a site gyorsabb lett. Az avatarok maximális mérete 80px-ről 128px-re növekedett. Elérhetővé vált a wordpress.com-on. És még van egy-két újdonság….



Olvasd a bejegyzés kommentjeit RSS 2.0 feedel!    Indirekt hivatkozás (trackback)

Add 'Gravatar felvásárlás, és MKAvatar' to Del.icio.us Add 'Gravatar felvásárlás, és MKAvatar' to digg Add 'Gravatar felvásárlás, és MKAvatar' to Technorati Add 'Gravatar felvásárlás, és MKAvatar' to Linkter Add 'Gravatar felvásárlás, és MKAvatar' to Yahoo My Web Add 'Gravatar felvásárlás, és MKAvatar' to CoComment Add 'Gravatar felvásárlás, és MKAvatar' to Book.mark.hu Add 'Gravatar felvásárlás, és MKAvatar' to Internetmedia Add 'Gravatar felvásárlás, és MKAvatar' to Netvibes Add 'Gravatar felvásárlás, és MKAvatar' to Blogter AC Add 'Gravatar felvásárlás, és MKAvatar' to TwitThis! 


1 komment:
  1. web blog charlie

    Reklámozni kéne az mkavatart, ugyanis ÉN még nem látta sehol, hogy irtak volna rola (olyan helyen amit az atlaguser is olvas).
    Biztos, hogy feldobna, ha egy-két popularisabb szamitastechnikai folyoiratban irnanak rola.

Írj egy kommentet!

XHTML: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <code> <em> <i> <strike> <strong>

Moderálási elvek »