Miért pont Mommo?

2008 július 07. hétfő
Tagek: blogszolgáltatás, microblog

Az idei “évvégi vegyesben” írtam egy sort a mommoról. Mégpedig a következőt:

A felhasználók nagy megmérettetése pedig a mommo.hu lesz. Neki van esélye jó irányba tolni a felhasználókat, és rajtuk keresztül talán a mamutokat is.

Most ezt szeretném megmagyarázni.

 Magyar helyzet
Azt ugye mindenki tudja, hogy Magyarországon még csak kialakulóban van a közösségi aktivitás. A szolgáltatások komoly erőfeszítéseket tesznek a kellő mértékű aktivitás elérésére. A kialakuló közösséget pályázatokkal, versenyekkel, különböző jutalmazási rendszerekkel, és a megosztást könnyítő funkciókkal kell ellátni. Továbbá reklámozni kell, és nem csak az alkalmazást, hanem annak működését, előnyeit is. Míg külföldön inkább az új, a többi alkalmazástól eltérő funkciókon van a hangsúly, addig itthon még csak a különböző alap szolgáltatások elterjesztésénél tartunk.

Bár már vannak olyan kutatási eredmények melyek alapján jól állunk, a meglévő aktivitás egyelőre csak pár helyre összpontosul. Ezek tipikusan a mamutok által legyártott alap szolgáltatások, melyek tulajdonképpen telítődött területek. Más területeken viszont pangás van. Ezer meg egy olyan szolgáltatás van, mely külföldön jól működik, de itthon még csak hírből sem hallottak róla. Ilyen például a mikroblogolás.

 Reagálás a helyzetre - Mommo
A mommo szerintem azért jó alkalmazás, mert remekül illeszkedik a magyar piac speciális igényeihez. Először is beemelték a videó, és képmegosztást a dologba, ami lehetővé tette a mindig is húzó ágazatnak számító, vicces és erotikus tartalmak bevonását. Ettől lesz a látogatóknak csalogató a felület. Egy kis reklámmal így könnyen összejött a videómegosztokról ismert felhasználói aktivitás: másol-másol-másol, videót-képet-szöveget, viccoldalakról-videómegosztókról-képmegosztókról. Ugyanakkor mindezt mikroblogos környezetben, így rá lehet szoktatni a felhasználókat a mikroblogolásra. Persze ennek van egy olyan hátulütője, hogy egyáltalán nem biztos, hogy tényleg mikroblogolásra is használják majd az alkalmazást. Bár csak pár adatlapot néztem át, úgy tűnik egyelőre nem nagyon folynak beszélgetések az oldalon, de például a köszöngetés (“szép jó reggelt”, “indul a nap”, “kávé, feed miegymás” - ugye ismerős?) már megjelent.

A kérdés csupán az, hogy ennél több is lesz, vagy itt megáll az egész. Megmarad egy ilyen összegyúrt multi-alkalmazásnak, vagy idővel jobban felveszi a mikroblog jelleget?
Szerintem ez már nem nagyon fog változni, megmarad ilyennek.



Olvasd a bejegyzés kommentjeit RSS 2.0 feedel!    Indirekt hivatkozás (trackback)

Add 'Miért pont Mommo?' to Del.icio.us Add 'Miért pont Mommo?' to digg Add 'Miért pont Mommo?' to Technorati Add 'Miért pont Mommo?' to Linkter Add 'Miért pont Mommo?' to Yahoo My Web Add 'Miért pont Mommo?' to CoComment Add 'Miért pont Mommo?' to Book.mark.hu Add 'Miért pont Mommo?' to Internetmedia Add 'Miért pont Mommo?' to Netvibes Add 'Miért pont Mommo?' to Blogter AC Add 'Miért pont Mommo?' to TwitThis! 


2 komment:
  1. web blog Pairg Blog - web-blog web 2.0 tech IT » Blog Archive » Beindult az Idanet

    […] mi is az Indanet valójában? Talán emlékeztek még a Mommo.hu-ra. A kezdeti mikroblogos próbálkozások kudarca után ez volt az első alkalmazás, ami egy […]

  2. web blog Pairg Blog - web-blog web 2.0 tech IT » Blog Archive » Beindult az Indanet

    […] mi is az Indanet valójában? Talán emlékeztek még a Mommo.hu-ra. A kezdeti mikroblogos próbálkozások kudarca után ez volt az első alkalmazás, ami egy […]

Warning: file_get_contents(): php_network_getaddresses: getaddrinfo failed: Name or service not known in /USER/pacomodell/pairg_hu/www/wp-content/plugins/turulmeme-shares/turulmeme_shares.php on line 115 Warning: file_get_contents(http://turulmeme.com/api/request.ashx?url=http://pairg.hu/2008/07/miert-pont-mommo/&output=json): failed to open stream: php_network_getaddresses: getaddrinfo failed: Name or service not known in /USER/pacomodell/pairg_hu/www/wp-content/plugins/turulmeme-shares/turulmeme_shares.php on line 115

Írj egy kommentet!

XHTML: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <code> <em> <i> <strike> <strong>

Moderálási elvek »