A Google nem forradalmár

2008 november 21. péntek
Tagek: google, keresés, üzlet

Bár kívülről úgy tűnhet, hogy a Google újonnan bevezetett módszere egyedülálló, és forradalmi, közben jól tudjuk, hogy mindezt ezer-meg-ezer hasonló kísérlet előzte meg. Ezek a kísérletek csupán azért nem voltak sikeresek, mert nem a Google hajtotta végre őket, hanem sok kis kereső, akik így próbáltak kitörni a tömegből, és egyben jelentősebb piaci részesedést szerezni. Egyszóval megszorongatni az óriást. Ám ez lehetetlennek bizonyult.

Most, mikor a Google tulajdonképpen ugyanazt csinálja mint kisebb versenytársai, úgy érezzük valami nagy dolog történt. Pedig nem, vagy nem ilyen értelemben. Fontos lépés ez egy ekkora látogatottsággal bíró keresőnél, de a lépés értékét (beleértve hírértékét is)  sokkal inkább a kereső méretei, semmint az újítás mivolta adja. Az, hogy a Google egy ilyen merész technikát beengedett féltve őrzött találati listái közé innovatív cégre utal, míg az, hogy ez magas szinten befolyásolja több millió ember online szokásait monopóliumra utal. Van itt jó is - rossz is, tessék válogatni!

Érdekes egy helyzet mikor a versenytársak már lejátszották az összes lehetőséget, így a cégnek csak ki kell választani a legjobbat. Tulajdonképpen a Google-nek esélye sem volt valami újat alkotni. Túl sokan jártak már előtte. És ebben neki is nagy szerepe volt, hisz akik előtte jártak ezen az úton, azok tőle “rettegve” menekültek előre. Ahogy nő a cég, és szélesedik a paletta, úgy egyre inkább jellemző lesz ez a Google alkalmazásainak piacára.



Olvasd a bejegyzés kommentjeit RSS 2.0 feedel!    Indirekt hivatkozás (trackback)

Add 'A Google nem forradalmár' to Del.icio.us Add 'A Google nem forradalmár' to digg Add 'A Google nem forradalmár' to Technorati Add 'A Google nem forradalmár' to Linkter Add 'A Google nem forradalmár' to Yahoo My Web Add 'A Google nem forradalmár' to CoComment Add 'A Google nem forradalmár' to Book.mark.hu Add 'A Google nem forradalmár' to Internetmedia Add 'A Google nem forradalmár' to Netvibes Add 'A Google nem forradalmár' to Blogter AC Add 'A Google nem forradalmár' to TwitThis! 


3 komment:
  1. web blog Asszem

    Én annó a Mahalo-hoz fűztem nagy reményeket, de nem vált be. Egyszerűen még mindig a Google a leghatékonyabb kereső, a legjobb kiindulási pont. Vagy a Wikipédia. Vagy a delicious tagek közötti keresés.

    Még nem láttam működni a megújult keresőt, de szerintem jó lesz. Főleg akkor, ha végre-valahára összekötnék a saját keresési listákat a Google Accounttal, és a Chrome böngészővel.

    Így akármikor, akármilyen gépen (ahol van chrome) és be tudok lépni, máris minden fontos adatom meglenne. Éljenek a felhők!

  2. web blog Jóföldi Endre

    Valóban nagy jelentőségű a dolog, ugyanis bár az ötlet egyáltalán nem új, és sok kis keresőcég próbálta pontosan ugyanezt megvalósítani, ám látni kell, hogy a módszer előnyei pontosan csak nagy tömegű használat esetén jelentkeznek, amit csak az tud kiaknázni, aki megfelelő számú kereséssel bír. Ezzel próbálkozott már idén a Wikia kereső és a Yahoo is.

    Gyakorlatilag ezzel a lépéssel áttudja menteni a Google magát a keresés következő korszakába, kihasználva a mostani forgalmát.
    Egyébként korábban már írtam én is a témában: http://kereses.blog.hu/2008/11/05/egy_korszak_lezarult_2

  3. web blog Pairg

    Szerintem még nagyon ráért volna ezzel a fejlesztéssel. A Yahoo körüli herce-hurca is csak ezt erősíti, a Microsoft keresője meg szóba sem jöhet. Nem hinném, hogy a következő pár évben bármi félnivalója lett volna. Én úgy fogalmaznék, hogy a Google ezzel a lépéssel elindította az új korszakot. Ám ebben a mondatban benne van az is, hogy ő indította el, és nem csak részese volt egy korszakváltásnak. Ha nem teszi meg, lehet hogy jó pár év múlva valaki meg tudná szorongatni, de addig nyugodtan ülhetne a babérjain. Nem ült. Szerencsére.

Warning: file_get_contents(): php_network_getaddresses: getaddrinfo failed: Name or service not known in /USER/pacomodell/pairg_hu/www/wp-content/plugins/turulmeme-shares/turulmeme_shares.php on line 115 Warning: file_get_contents(http://turulmeme.com/api/request.ashx?url=http://pairg.hu/2008/11/a-google-nem-forradalmar/&output=json): failed to open stream: php_network_getaddresses: getaddrinfo failed: Name or service not known in /USER/pacomodell/pairg_hu/www/wp-content/plugins/turulmeme-shares/turulmeme_shares.php on line 115

Írj egy kommentet!

XHTML: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <code> <em> <i> <strike> <strong>

Moderálási elvek »