Évvégi vegyes 2008
2009 január 01. csütörtökTagek: Blog Construction!, Jövõbelátó, valóra vált, ünnep
Itt az év vége!
Évzáró összefoglalóm következik.
Jelenleg a pairg.hu-n 123 bejegyzés és 201 megjegyzés van összesen 81 kategóriában!
Ez az év a kimaradások, és az ígérgetések éve volt itt a blogon. Mindig megfogadtam, hogy majd bepótolom a kimaradt bejegyzéseket, de aztán ez soha nem jött össze.
Újévi fogadalom bukta, de hát ez már csak így szokott lenni.
Összefoglaló a múlt évi jóslatokról
Az iWiW API-t csak az év végére sikerült üzembe helyezni, így erről még nincs értelme beszélni. Az egész OpenSocial alapokon nyugszik. Mindenesetre fejlesztő már van rá, már csak a megbízók kerestetnek.
Kiemelkedő magyar alkalmazás ebben az évben nem született, nem lehet nagy durranásról beszélni. Persze azért idén is voltak érdekes kezdeményezések (pl.: noba.hu). Illetve nem múlt el az év az aktív online közösség által alkotott alkalmazás nélkül, lásd: turulmeme.
A legnagyobb változáson a blogter esett át. Tulajdonképpen már a mommo.hu tavalyi megjelenésénél felmerült bennem a kérdés, hogy a blogteren miért nem csinálnak valami szociális háló szerűséget. De tekinthetjük azt akár egy főpróbának is. Így most mikroblogolással, naptár funkcióval, és egyfajta enyhe szochálóval bővül a funkciók listája. az átállás ugyan elég rázós, de a végeredményt a jövő évben tudjuk igazán lemérni.
Idén a statisztikai adatok bebizonyították, hogy bizony az olyan kezdeményezések, mint a hulu.com igenis életképesek még pénzügyileg is, és egyre több felhasználót vonzanak. Persze az így nézhető tartalmak elterjedéséhez szükség van a nagyobb felbontásra (HD), és az ehhez szükség nagy sávszél elterjedésére. Ezért lett elérhető nagyobb felbontás a Youtube-on is, és ezért újították fel online videó tartalmaik megjelenését a magyar kereskedelmi tévécsatornák is.
Ugyanakkor a Joost nem bizonyult jó ötletnek. Az emberek nem szeretnek külön alkalmazást, és plugint telepíteni. Marad a jól bevált flash lejátszó. A webTV-t már nem kell külön alkalmazásként elképzelnünk. Flash lejátszó teljes képernyős móddal, HD tartalommal, és közbeiktatott reklámokkal. Ez a webTV.
A Google Androidnak sikerült megfelelő hypeot indítania, így a kezdet sikeresnek tekinthető. A mobilgyártókat, és a fejlesztőket érdekli a dolog, így jó esélyei vannak az elterjedésre. Ugyanakkor ez a kérdés is áttevődik jövőre.
A Silverlight az olimpiával mutatkozott be, de a Flash gyors fejlődése, és majdnem 100%-os elterjedtsége ellen nem sok esélye van. Sokan állítják, hogy a legnagyobb erőssége, kihasználva a Flash gyengeségeit, a videólejátszás lehet. Csakhogy az utolsó 2 Flash verzióban is erre terelődött a hangsúly, és ezek a gyengeségek eltűntek.
Mi várható 2009-ben?
Fentebb már említettem az iWiW API-t, ami furcsa helyzetet teremtett. Egy hatalmas ugrással úgy előzte meg a többi alkalmazást, hogy közben az alap alkalmazás ugyanaz az elavult dolog maradt. Igaz, az elérhetőségen, a gyorsaságon sikerült javítani. A kérdés: Lesz-e facebook fíling az iWiW-en?
Szintén említettem már a blogter fejlesztését. Ennek eredménye is 2009-ben lesz látható.
Itthon marad az idei helyzet. A legfontosabb kérdés, hogy lesz-e olyan, aki követi az iWiW nyitási stratégiáját? Ez megint felpezsdíthetné a versenyt.
Külföldön a gazdasági válság tetőzése miatt jövőre kevesebb alkalmazás fog születni. Inkább kerülni fogják a világmegváltó ötleteket (tehát a szemantikus webes próbálkozások is jegelve lesznek), és a már bevált módszerekre építenek. Nah, és persze beindulnak a felvásárlások. A nagy megeszi a kisebbeket, és jópár cég, és weboldal végleg lehúzza a rolót. Ebből adódóan majd érdekes helyzetek jöhetnek létre, illetve újabb versengő alkalmazáscsoportok alakulhatnak ki.
Az Android több gyártó készülékeire felkerülhet. Idővel a felső kategóriás mobilokról a középkategóriásokra is át fog terjedni. Egy egységes platform nagyon jó hatással lenne a mobil tartalmak elterjedésére, és egy felhasználóbarát felület sokat lendíthet a mobilinternet kihasználásán, és így annak terjedésében is. Ezt az iPhone bebizonyította, és az Androiddal közösen tovább fogják erősíteni ezt a hatást.
A böngésző-háborúban az Internet Explorer 8 hozhat némi újat, de az arányok lényeges változása nem várható. Az IE8 nem fogja tovább növelni az IE részesedését. Ugyanakkor kiderül, hogy a Chrome tartani tudja-e a térnyerését. Ha a következő 1-2 évben ütemesen fejlődik, akkor van esélye pár százalékos részesedés elérésére. Különben megáll egyhelyben, és onnan már soha többé nem mozdul.
Jövőre minden eddiginél komolyabban kell foglalkoznunk az internet szabadságának kérdésével. Egyre több törvénytervezet lát napvilágot állami tűzfalakról, szolgáltatók felelősségre vonásáról, és egyéb jogi átalakításokról. Ezek közül több is törvénybe iktatás közeli állapotba jutott. Mind az EU-nak, mind az egyes államnak el kell döntenie, hogy ő melyik utat választja.










