Ingyenes vs. fizetős
2009 január 30. péntekTagek: internet, üzlet
Az internet által sok minden ingyen is elérhetővé vált. Legyen szó zenéről, hírről, képről, vagy bármi másról, mindig akad ingyenes alternatíva is. Persze most tekintsünk el a jogi huzavonáktól, az internet szürke, és fekete területeiről. általában véve mindig étezik legalább egy ingyenes, és egy fizetős megoldás, az adott problémára/tartalomra.
Üzleti szempontból a fizetős megoldás mindig életképesebbnek tűnik. Ugyanakkor ez koránt sem egy bizonyított tény.
Nézzünk egy példát:
Van egy sokszereplős tartalomszolgáltatói piacunk. Minden tartalomszolgáltató próbálja a lehető legtöbb bevételt megszerezni. Az előző mondatból adódóan a fizetős megoldást fogják előnyben részesíteni. Tehát mindenki fizetős szolgáltatást nyújt, míg az egyik cég (vagy egy új belépő) rá nem jön, hogyha ő ingyen adja a tartalmát, akkor nagy mértékben tudja növelni a “vásárlói” száma. A tartalom mellett elhelyezett hirdetésekből, pedig bőséges bevételre tehet szert. Még nagyobbra, mint idáig. Tehát a cég átvált az ingyenes alternatívára.
Ekkor elindul a lavina. A versenytársai, az eredményeit, és a saját romló statisztikájukat látva, szintén hasonló lépésre szánják rá magukat. És máris mindenki ingyenes szolgáltatást nyújt. A következő lépésben egy-egy cég megpróbálhat exkluzív dolgokért különdíjat kérni a látogatóitól, de ez nem egyenértékű a fizetős stratégiával, és az exkluzív dolgokat is elkezdheti egy versenytárs ingyen kínálni.
Hogyan lehetséges az ingyenesség elérése?
Az internet mögött álló modern technika lehetővé teszi, hogy az egy vásárlóra jutó kiadások szinte elhanyagolhatóak legyenek. Ebből adódóan a cégek költsége viszonylag kis összegek elérésekor is megtérülnek. Ezt a kis összeget meg már a közvetlen fizetést kikerülve is el lehet érni. Ez más környezetben nem lehetséges, hisz még egy termelési, és anyagköltség nélküli termék esetében is magas szállítási, és raktározási díjakkal kell számolni.
Hogyan maradhatna mindenki a fizetős modellben?
Sokak szerint az ingyenességre fektetett üzleti modellek csak bizonyos méretek között működnek. Ha minden fizetős cég átvált ingyenes modellre, akkor a rendszer hosszú távon működésképtelen lesz. Ugyanakkor, a fizetős modellben maradást egy szabad versenyben nem lehet elérni. Ehhez vagy egy kartellre, vagy az állam beavatkozására van szükség, mivel elég egy ingyenes modellel dolgozó cég a lavina megindításához. Ez pedig nem előnyös a verseny szempontjából, és túl nagy ellenőrzést kíván az államtól (a kartell nyilván nem alternatíva). Így addig nem is fog megvalósulni, míg a piac be nem dől. Persze csak ha tényleg igazuk van, az ezt hangsúlyozó embereknek. Ha nincs igazuk, akkor továbbra is mindenki boldog.










