iWiW és a terhelés
2009 április 22. szerda 1 komment »Tagek: iWiW
Megjelentek az iWiW alkalmazások => hibákkal dobálózdik, és belassul az iWiW.
Legrövidebb bejegyzésünket olvasták.
Megjelentek az iWiW alkalmazások => hibákkal dobálózdik, és belassul az iWiW.
Legrövidebb bejegyzésünket olvasták.

Budapest, 2009. március
Ugyan már hónapok óta elérhető az Inda legújabb fejlesztése, az Indanet, de csak most indult be igazán. Kikerült az Index címlapra, elindult a promóció. A tesztelési időszaknak (, ami elég hosszúra nyúlt) vége van.
De mi is az Indanet valójában?
Talán emlékeztek még a Mommo.hu-ra. A kezdeti mikroblogos próbálkozások kudarca után ez volt az első alkalmazás, ami egy itthoni körülményekre szabott szolgáltatás volt, és kissé eltért a hagyományos mikroblog sémától. Az Indanet szintén hasonló koncepcióval dolgozik. Szép színes, és testreszabható játszótér ez, ami a különböző tartalmak megosztása körül forog. Ezt még megfejelték a mikroblogoknál szokásos ismerősök bejelölgetésével, követésével, és közösségek alakításának lehetőségével. Mivel a szolgáltatás az inda.hu domain alatt érhető el a készítők nyilvánvalóan egyfajta nyitóoldalként képzelték el a terméküket. Ehhez jól passzol az aktivitás, a tevékenységek figyelése. Hasonlóan a facebookhoz itt is megjelennek az inda univerzumban végzett tevékenységeink, illetve mi magunk is hozzáadhatunk mindenféle feed-et. Plusz pont jár még az adatainkra egyenként beállítható jogosultságokhoz. A felület néhol kicsit kusza, de megfelelően használja az AJAXot.
Az Indanet tehát valahol a Twitter és a Facebook ötvözete. Furcsa egy állatfaj, de kétség kívül jól átgondolt, és hasznos. A rokonságot pedig le sem tagadhatnák egy ilyen link után: http://kozossegek.inda.hu/marciusiifjak/karcok#community_public_twitLeiras (twit-nek a Twitteren megjelenő üzeneteket nevezzük).
De a bejegyzés témája, és a kiváltó oka sem maga az alkalmazás volt.
Tehát mi van az Inda univerzummal?
Aki figyelemmel kísérte az Inda univerzum bővülését az nyílván már észrevette, hogy az Indanettel végre két eddig igencsak hiányzó láncszemet is lefedtek. Immáron van egy kifejezetten közösségre építő szolgáltatásuk is, és ezzel bezárólag majdnem minden fontosabb szolgáltatásra (szolgáltatás típusra) van egy alkalmazásuk. Ehhez hasonló méretű, és legfőképp hasonló integrációjú alkalmazáscsoport Magyarországon egyáltalán nem létezik, még csak hasonló sem nagyon.
Ugyanakkor ez az egész még csak gyerekcipőben jár. Ha az indások terve beválik, akkor akár vezető szerepre is törhetnek, és erre még rásegíthet az első veréb szindróma (lásd: iWiW). De persze bukhatnak is a dolgon, hisz a felhasználók hajlamosak szolgáltatás típusonként versenyeztetni az ellenfeleket, és hajlamosak egy jobb szolgáltatásért más rendszer egy részét használni.
A bejegyzést kiváltó ok a Petőfis reklám volt. Én jót röhögtem rajta, és igen jó ötletnek tartom, így bemutatni egy szolgáltatás működését, és lehetőségeit. Egyszerre oktat és reklámoz.
Ahogy megjelent a Quake régen várt online változata az emberek ezerszámra vetették rá magukat. Minden valamire való online újság tech részlege szintén megemlékezett a jeles eseményről. Fantasztikus jövő így-meg-úgy. Játék a böngészőben, “ez a jövő”, és “a Quake erre pompás példa”.
Szerintem meg nem.
Sőt, kifejezetten rossz példa. Hogy miért is? Mert ez nem más, mint egy letölthető játék, ami mellesleg a böngészőt használja ablakkezelőnek. Nagyjából így tudom leírni.
Letöltöd a böngésződhöz tartozó plugint (ami tulajdonképpen maga a program), ami letölti a játék nagyobbik részét kitevő grafikát, 3D-s objektumokat…stb. Ráadásul ez a plugin nem valami létező játékplatform, vagy esetleg egy leendő platform. Nem. Ezt csak a Quake-hez tudod használni. Pedig itt azért felmerülnek olyan megoldások, mint az Adobe Schockwave technológiája, vagy a Java, hisz ezek már sok gépen megtalálhatóak, így a legtöbb ember számára valóban “telepítés” nélkül futtatható lenne a játék. Persze ettől még azt a párszáz megabájtot ugyanúgy le kellene tölteni a belassulás nélküli játékhoz, de ez kikerülhetetlen.
És akkor még nem is beszéltünk a felhasználói szempontból legkézenfekvőbb megoldásról. Ott a Flash, amiben ugyan jóval nehézkesebb lenne a játék megvalósítása, de szinte minden gépen megtalálható. Ez alapvetően egy régi játék, így nem hiszem, hogy valami speciális grafikai, és fizikai motor kellene hozzá, amit esetleg csak egy pluginnal lehetett megoldani. Itt inkább a forráskód féltése játszhatott közre.